Majd egyszer

Komor mély sötétség

ragadj el engemet,

Örökkön örökké 

Őrízd meg testemet.

Ó te nagy Fényesség

Becsülj meg engemet

Örökkön örökké

Őrízd meg lelkemet

majd egyszer...

Fény

Várni csak várni

Szárnyakat látni

Kihúz a mélyből

Az angyali kéz

Nincs többé világ

Számomra nincs már

Összetört szív

A végtelen mocsarán

Se víz, se tűz

Nincs semmi más

Csak egy halk szívdobbanás

Harcolni ellene oly nehéz

A félelem karol át

És nem a kéz

Várni csak várni

Várni és szállni

Ne félj!

Kihúz a mélyből

Az angyali kéz

Álom vagy valóság?

Félsz! Megrémít az éjszaka.

Úgy hiszed egyedül jársz

a sötétség utcáin.

Csak egy fénysugár, mely

elsuhan előtted és megnyitja 

a Remény útját.

Mi történt veled? Hol lehetsz?

A táj idegen, de mégis úgy érzed: 

Már jártál itt.

Mintha felhők közt suhannál!

Vajon álmodsz vagy valóság?

Most már világos van.

Megértettem. Mindent értek, mert 

ez nem volt más, csak az melyet

egyszer mindenki átél.

Ez volt az: 

a Halál

vagy maga az ébredés

(Lyana)